Budapest, Szent László út 56. III/3
Igen. Itt ebben a házban laktunk, ott fent a harmadik emeleten a sarokban. Két nagyapám, édesapám, édesanyám és mi gyerekek hatan! Édesapám villanyszerelő volt, édesanyám a hat gyerekre mosott, főzött, takarított és ha csibészséget csinált valamelyikünk, magára vállalta. Tanácstagként végzett még közösségi munkát is. Mindenki szerette. Mindenki „Bözsikéje” volt.
A harmadik emeleten a jobb szélső három ablak volt a mienk. Gyermekkorunkat a Tatai úton lévő focipályán éltük le, ekkora játszóterünk volt! Ettük a papsajtot, a vadsóskát, az akácvirágot és ami ehető volt. Mikor készen volt az ebéd, édesanyánk kikiabált az ablakon, és mi mezítláb rohantunk fel a harmadikra ebédelni. Tudjátok, az volt a csodálatos, hogy édesanyánk még az „üres” spájzból is tudott nekünk valami ebédet főzni. A korlátot is megmutatom nektek. Képzeljétek el, hogy ezen a korláton kívül másztunk fel! Soha nem jutott eszünkbe, milyen veszélyes is, amit csinálunk. … és a ház udvara! Volt egy házmester, és mikor valamit ki akart hirdetni, egy felfüggesztett vason kolompolt. Akkor mindenki kijött a folyosóra. Szerettünk ott lakni.
Édesanyánk 1980-ban elhunyt. Édesapánk 1981-ben követte. Így lettünk mi hatan testvérek „árva gyerekek”. Mert míg a szülő él, addig vagyunk gyerekek. A hat testvér nagyon összetartott és összetart most is. Ha bármelyik bajban van, igyekszünk segíteni. Sajnos a legidősebb nővérünk megtért szüleinkhez. Így maradtunk öten.
Néha elmegyek a házhoz és benézek az udvarra. A régi lakók közül sajnos már csak egyet találtam. Házasságkötésem után elkerültem Újpestre, de szerencsémre sikerült Angyalföldre vissza-térni. Itt élünk a Béke térnél, a lakótelepen. Nagyon szeretem ezt a környéket. Egyre jobban szépül.
Hát egy kicsit meséltem magamról, Angyalföldről, emlékeimről.